2012. május 18., péntek

Napközis piskóta csokoládészósszal



Gondolom, mindenki ismeri, hogy mi is ez. Ok, ha nem is mindenki, de a korombeliek biztosan. Ez az, ami miatt jó volt napközisnek lenni. Repetát ugyan soha nem kaptunk belőle, gondolom, a konyhásnénik inkább saját családjuknak vitték haza, minthogy nekünk még akár egy plusz szeletet is adtak volna. Sebaj. Most itt van. Elkészíteni nem nagy ördöngösség, ráadásul ebből a mennyiségből hatalmas adag lesz, így van bőven repeta is... Ez a piskóta a megadott méretű tepsiben sütve 5-7 cm magas lesz, és lekvárral vagy bármilyen krémmel meg is tölthetjük.

A recept a Kifőztük 2012/5. számában is megjelent, illetve a májusi Népszabadság-Kifőztük gasztromellékletben is megtalálható. 


Napközis piskóta csokoládészósszal

Hozzávalók 30 X 40 cm-es tepsihez
  • 50 dkg porcukor
  • 8 tojás
  • 40 dkg liszt
  • 16 evőkanál víz
  • 2 késhegynyi szódabikarbóna

a csokoládészószhoz:
  • 2 liter tej
  • 4 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál vaníliás cukor
  • 3 evőkanál sötét színű kakaópor 

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 8 evőkanál hideg vízzel és csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgáját 8 evőkanál hideg vízzel és az apránként hozzáadagolt porcukorral alaposan összekeverjük.  Óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük a felvert tojásfehérje felét és a szódabikarbónával elkevert liszt felét, majd a maradék habot és lisztet is finoman beleforgatjuk.
A sütőt 180 fokra melegítjük, a tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 35-40 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!) Amikor elkészült, elzárjuk a sütőt, és a piskótát a lenyitott sütőajtóra helyezve hagyjuk kihűlni, így fokozatosan hűl le és nem esik össze.

Az öntethez a kakaóport, a lisztet és a vaníliás cukrot az apránként adagolt tejjel simára keverjük. Kis lángon, folyamatos keverés mellett felforraljuk. Sűrű, de folyós masszát kell kapnunk. A piskótát felszeleteljük, és a csokoládészósszal meglocsolva tálaljuk.

A sütő ajtaját a sütés első 20 percében semmiképpen ne nyissuk ki! 





6 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

juj Szepyke- köszi - ezt nagyon szerettem

szepyke írta...

én is, én is:)

Anikó írta...

Imádtam mindig, most is készítem olykor-olykor, nagyon finom:-))))

wanna írta...

Tetszik!

wanna írta...

Tetszik!

szepyke írta...

Anikó, én rendszeresen készítem. Tök egyszerű, abbahagyhatatlan..:))

Wanna, örülök!:) Köszönöm!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...