2010. július 23., péntek

Google...


Valaki Budapestről erre keresett rá a google-ban:




    



Annyit mondhatok, hiszen tavaly nyáron szinte folyamatosan harcban álltam a rohadékokkal, hogy rusnya egy jószág. Erről már írtam ITT, és ITT

Étellel kerül be általában a lakásba, de mostanában megint invázió lehet, mert repkedő példányokat találok, ami csak a nyitott ablakon kerülhet be a lakásba, és mivel már felkészült, és edzett vagyok, nem érik meg a másnapot, esélyük sincs "családot alapítani" a rohadékoknak...

Tavaly a fél konyhát ki kellett dobnom. Hemzsegtek mindenhol...

Fejlődésük folyamatát is le tudtam követni sajnos, bár lefényképezni nem fényképeztem le...

Találtam bábokat, amik a plafonról lógtak, vagy a szalvéták között voltak, esetleg lezárt üvegekben a rizsben, a sóban !!!!, és egyéb helyeken. 

A báb után kukac lesz belőlük, majd az a rusnya lepke.

A lepke kicsi és köröket leírva repül. Ez különbözteti meg a ruhamolytól, ami meg cikk-cakkban repül, és rusnya nagy lepke. 

Az ételmoly repülés közben is lecsapható, de a legjobb egy újsággal leütni, majd jól széttrancsírozni, mert nagy túlélő... lecsapás után láttam már olyat, ami egy-két másodperc után magához tért és elrepült...

Szerintem az egyetlen ellenszere, a háromszögbe hajtogatható csapda, amit talán a Bábolna forgalmaz.
Nekem folyamatosan van kitéve ilyen csapdám a lakás több pontján. Nem egy szép látvány, de a moly meg még rondább, akkor meg inkább a csapdák a szekrények tetején...

Tehát, ne akard tudni, hogy milyen fejlődés közben, nyírd ki a rohadékokat mielőtt szaporodnának... Sok gondtól kíméled meg magad! 


5 megjegyzés:

Bori írta...

Szia! Bár szoktam olvasgatni a blogodat, még csak most olvastam a moly-kálváriádról, elolvastam a régi posztjaidat is, és hát respect, hogy ilyen kitartóan üldözted őket, remélem, már tényleg nem térnek vissza... Nagyon tanulságos volt, ugyanis nálunk még sosem voltak (kopkopkop!), ne is legyenek, de legalább már ennyit tudok róluk. P.S.: gyűlölök mindent, ami repül, zümmög, stb. Nálunk sok pók van - azok legalább csak gusztustalanok, de nem kártékonyak... :-S Bori

szepyke írta...

Bori, ezek nem zümmögnek, csak repülnek, belemennek minden kajába és mindent tönkre is tesznek. Gusztustalan egy társaság...:(

Pedke írta...

Hát, nem kis küzdelem megszabadulni tőlük , ha egyszer bekerültek a lakásba, az biztos!
Nálam is a háromszög csapdák működnek és az idén, jóval kevesebben vannak, nagyon ritkán röppen egy egy példány,azt is addig üldözöm, amig ki nem nyírom:-)))

ekszerlada írta...

Szia Szepy!
Na,nekem is van egy bevált módszerem,mert ugyan így jártam,mint Te.Én is rájöttem,hogy a lisztes dolgokban vannak.Arra is gondoltam és itt a benszülöttek nekem azt mondták,hogy a melegben szaporodnak nagyon sajnos.EZért én minden lisztes,rizses dolgot,még magát a lisztet is hűtőben tárolom.Na azóta nincsenek.Ennek már több mint 1 éve.Kenyeret is hűtőben tárolom.Így pl az az apró bogár,aminek a neve mintha liszt bogár lenne,nos az a hidegben,valójában nem szaporodik.Szerintem ez a repülő fenevad is ilyen szisztémával szaporodhat.Csak nyáron van nálad is?Azt megfigyelted,hogy mikor szoktak ezek megjelenni?Mert ha a nyári hónapokban,akkor csak igazuk van ezeknek a benszülötteknek.Próbáld ki,hogy mi van,ha a hűtőbe teszed erre az időszakra a lisztes dolgaidat!Hátha sikerül!

szepyke írta...

Pedke, én az elején még újsággal is alig mertem lecsapni őket, mert olyan rusnya dögök, "nyomot" hagynak mindenen.. de megkeserítik annyira az életem, hogy eljutottam odáig, hogy kézzel is lecsapom őket!:))

Ekszerlada, néha simán be is repülhetnek. És én azt a módszert sajátítottam el, hogy ha haza hozok valamit, akkor az két-három napra megy a mélyhűtőbe, mert az tuti, hog kinyírja, ha van is benne valami. Mindent ott tartok, a csokipasztillát, a liszt is egy hétig üdül mindig a mélyhűtőben, mielőtt használnám, szóval, ez a megoldás jó rá. Szerintem én a nálam lakó koloniát kiírtottam, de jönnek ezek simán, ablakon keresztül is. És igazuk van a benszülötteknek,hogy a melegben jönnek elő,met télen nem nagyon vannak...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...