2009. július 6., hétfő

Spatula a Nutellához...


Nem, nem egy vers címe, egy termék neve. Egy Nutellához használható késféle, amit gondolom arra találtak ki, hogy az üvegben rekedt krémet kimentsék vele. Szükség van erre? Nem tudom eldönteni, mert én is találkoztam már azzal a problémával, hogy a Nutellás üvegben még jócskán marad krém, amit se kanállal, se késsel nem lehet "kipiszkálni"...

Ilyenkor marad az ember keze, de azt viszont nem taglalnám, hogy mennyire esztétikus a kézfejre húzott Nutellás üveg, melynek teljes kitakarítása nem kis művelet. Soha nem értem, hogy miért kell olyan zárófóliával lezárni, amiben fém van, mert még soha, de soha nem sikerült úgy leszednem róla, hogy valahol ne szakadjon el, ne maradjon az üvegen... Egyszer azt gondoltam, hogy sikerült és összeszedve minden bátorságomat betettem a mikróba, hogy a maradék benne rekedt krémet felmelegítve az aljára olvasztva ki lehessen kanalazni.

Szikrázott. Én meg majdnem infarktust kaptam, mert még soha nem láttam ilyet... A szagát sem idézném fel, de az ijedelmet sem, amivel ez a pár szikrácska járt.

Tudom, tehetném egy lábosba, amiben vizet melegítenék, és akkor a krém szintén az üveg alján végezné idővel a melegítés hatására, de ezen folyamat valahogy túl hosszadalmas nekem, nem is beszélve arról, hogy az üveg is úgy átmelegedne, hogy csak konyharuhával tudnám megfogni, amit persze a Nutella jól összekenne... Tehát, ez nem tetszik. A mikró jó megoldás lenne, ha az a fólia nem lenne úgy ráragasztva, mintha atombiztos bunkert kellene nyújtania a mogyorókrémnek...

Akkor most tényleg szükség van erre a kanálra? Annyi baromságot összevásárolok, pont ezt miért ne?
Miért, mert már annyi más baromságot összevásároltam, hogy lassan a konyhát be kell telepítenem a nappaliba, és elég hülyén néznék ki, ahogy a kanapén ülve lekvárt főzők be...

Most kell egy ilyen, vagy nem kell???

890,- Ft/db

17 megjegyzés:

Csokiparány írta...

Hogy hasznosnak hasznos-e azt nem tudom, de..nagyon trendi! ;-D

szepyke írta...

Látod, hogy csokikockák a nyele, aminek a végén mogyorók vannak? Látszik a képen?
:D

DebiGabi írta...

Nagyon design-os vacak:DDDD
Csak nem Nutella függő tetszik lenni???

szepyke írta...

Á, dehogy!:DD

DebiGabi írta...

Én is veszek mindig a gyerekemnek:DDD

Konyhatündér írta...

Nekem nem kell spatula hozzá, mert van itthon kéznél (néha láb alatt) egy 3,5 éves kisasszony, neki a keze jobban belefér, ideje is van rá, maszatosnak meg úgyis mindig maszatos. :-)

Messzenéző Minyon írta...

A mikróban a szikrázást a vékony fémfólia csinálta, ez nem veszélyes (múltkor láttam erről egy előadást), viszont akkora hőt fejleszt, hogy az alatta levő ragasztó megolvad, az okozza a bűzt. Ez a ragasztó akkor is ott van, ha netalán le tudod szedni az összes fóliát, tehát akkor is büdös (és biztos nem egészséges). Nálunk az ujjal matatás mindig bevált, én nem vágyom ilyen eszközre.

szepyke írta...

Szerintem is felesleges, csak bosszant, hogy normálisan nem lehet kiszedni a krémet az üvegből.

Wise Lady írta...

890-ért aranyáron mérik. De megfontolandó, mert nekem meg a mustáros, majonézes és ketchupos flakon kiürítése okoz sok bosszúságot, mert a tetején már nem jön, de benne van még legalább egy adag. És most ne mondjátok, hogy állítsam fejre meg ilyesmi. Gyerekek kezelik, hol így teszik le, hol úgy, de inkább a talpára, hogy ne boruljon fel, ne csurogjon ki. Szóval, ha arra is jó ez a kütyü, akkor én vennék, de még nem láttam ilyet.

szepyke írta...

Szerintem arra is jó, mert olyasmi a kiképzése, hogy nincs éle, lecsapott a vége, mint a spatuláknak. És a mustár és társai fejreállított üvegben sem költöznek le az üveg aljára... Még idővel sem. Tapasztalat, tehát felesleges úgy tárolni. Jó, egy két csepp lehet, de bőven marad még benne...

Csibe írta...

:) az írásod alapján mintha magamat látnám ;)) imááádom a Nutellát!

szepyke írta...

Csibe, melyik volt az a rész?
Az ököllel az üvegben? :DDD

Palócprovence írta...

Egy kellően hosszú kutyanyelv megoldja a problémát! :)

trinity írta...

És tényleg:)))))
Te a táskádban hordod a fényképezőgéped ezek szerint mindig:OOOO
Vigyázz azért amikor kattitgatsz egy üzletben, mert majd azt hiszik, hogy az ÁNTSZ-től jöttél:)))
Bár attól a naptól fogva, tutira mindenből a legfrissebbet kapod majd:D

szepyke írta...

Mondtam, hogy átalakulóban vagyok...
Ennél a képnél ki kellett várnom, míg egy idősebb házaspár kicsit messzebb megy... Vártam vagy öt percet, még soha nem néztem ennyi ideig szűrőket...

Palócprovence, akkor küldjem az üvegeket?:DD

horimarika írta...

Nekem a Jóbarátok sorozat jutott eszembe... Joey egy menűsor végére odaírta a desszertekhez, hogy mogyoróvajas ujjacska. A kérdésre, hogy mi az, megmutatta... Nutellásüvegbe két ujj majd lenyalja...
Én is imádom amúgy...

szepyke írta...

Horimarika, és se sütni, se főzni nem kell, és egy másodperc alatt kész!:)))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...